Glatz Ferenc

Ők a miniszterelnök-jelöltek
2009 március 24.   Blikk
Surányi György volt jegybankelnök, Glatz Ferenc akadémikus és Vértes András, a GKI elnöke az MSZP miniszterelnök-jelöltje - jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnökségi ülése közben újságíróknak, kedden este.
Glatz, Surányi és Vértes az MSZP kormányfőjelöltje (+videó)
2009 március 24.   HírTV
Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét, Surányi Györgyöt, a jegybank volt elnökét és Vértes Andrást, a GKI vezérigazgatóját javasolja az MSZP elnöksége a többi párt számára kormányfő-jelöltnek - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök az MSZP kedd esti elnökségi ülésének szünetében.
Glatz Ferenc, Surányi György vagy Vértes András lehet az új miniszterelnök
2009 március 24.   Alternatív Energia
Három jelöltet mutattak be a Szocialisták
Surányi, Glatz és Vértes az MSZP jelöltje
2009 március 24.   Infostart
Három személyt nevezett meg az MSZP elnöksége mint számukra elfogadható miniszterelnök-jelölteket.
Akár a népköztársaságig visszanyúlnak a miniszterelnök-jelöltért?
2009 március 24.   HírTV
Két nap alatt lecserélte a sajtó a lehetséges miniszterelnök-jelölteket, és új listát állított össze. Surányi György volt jegybankelnököt egyes hírforrások tuti befutóként kezelik. Mészáros Tamás, a Budapesti Közgazdasági Egyetem rektorának neve is felmerült, de Glatz Ferencet, a Magyar Népköztársaság utolsó kormányának kultuszminiszterét is esélyesként kezelik.
Glatz Ferenc: érdeklődéssel figyelem, hogy mi történik
2009 március 23.   Gondola
Glatz Ferenc egyelőre nem alakította ki álláspontját azzal kapcsolatban, hogy a neve szerepel a sajtóhírekben a lehetséges miniszterelnök-jelöltek között. A Magyar Tudományos Akadémia korábbi...
Kormányválság percről percre - a liberálisok Bokrost akarják
2009 március 23.   Portfolio
Az MSZP kedden este nyilvánosságra hozta a három miniszterelnök-jelölt nevét, akkor még úgy tűnt, hogy Glatz Ferenc, Surányi György és Vértes András közül kerülhet ki Gyurcsány Ferenc utóda. A...
Miniszterelnöki poszt: Surányi és Glatz is esélyes lehet (+videó)
2009 március 23.   HírTV
Egybehangzó sajtóinformációk szerint a szocialisták egyeztetésein Surányi György volt jegybankelnök, illetve Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének neve is felmerült, mint lehetséges kormányfőjelölt.
Surányi, Glatz és Kovács neve is felmerült miniszterelnök-jelöltnek
2009 március 23.   Gondola
Surányi György, volt jegybankelnök és Glatz Ferenc akadémikus - mint lehetséges kormányfő-jelöltek - neve is elhangzott a vasárnapi MSZP elnökségi ülésén - írta a hétfői Népszabadság. A Magyar...
Kormányrudat kap a Reformszövetség?
2009 március 23.   Privátbankár
A politikai lapok elkezdték kutatni az új kormányfőt. Glatz, Surányi vagy Kovács László? Elfogadott szakember kell, de biztos, hogy közgazdász? A relatív többség örül Gyurcsány távozásának
Ki lesz Gyurcsány utódja? Surányi György, Glatz Ferenc, Kovács László?
2009 március 23.   Infostart
Surányi György, volt jegybankelnök és Glatz Ferenc akadémikus - mint lehetséges kormányfő-jelöltek - neve is elhangzott a vasárnapi MSZP elnökségi ülésén - írta a hétfői Népszabadság. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Szanyi Tibor (MSZP) szerint Kovács László adóügyi európai biztost is meg kellene kérdezni.
Kormányfő-jelöltek: Surányi, Glatz, Kovács?
2009 március 23.   Alternatív Energia
Surányi György, volt jegybankelnök és Glatz Ferenc akadémikus - mint lehetséges kormányfő-jelöltek - neve is elhangzott a vasárnapi MSZP elnökségi ülésén - írta a hétfői Népszabadság. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Szanyi Tibor (MSZP) szerint Kovács László adóügyi európai biztost is meg kellene kérdezni.
Új javaslatokon dolgozik a Reformszövetség
2009 március 18.   Infostart
A nyugdíjasok, a szegények, a munkanélküliek és a vidéki Magyarország problémáit veszi górcső alá a következő hónapokban a Reformszövetség - mondta az InfoRádiónak a társaság legutóbbi tanácskozása után Glatz Ferenc, a szövetség egyik alapítója. A Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke hozzátette: készítenek egy előrejelzést arra az esetre is, ha nem történnek reformok ezeken a területeken.
A Reformszövetség közvetíteni próbál a pártok között
2008 december 3.   Alternatív Energia
A Reformszövetség közvetíteni próbál az egymással szemben álló két nagy párt között annak érdekében, hogy az ország érdekében sokkal inkább a szakmai kérdésekről szóljon a politika - hangsúlyozta Glatz Ferenc akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke és Parragh Ferenc, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke egy szerda reggeli televíziós beszélgetésben.
Sikeres a csúcs! Ha ez a siker, milyen a bukás?
2008 október 18.   Alternatív Energia
Bölcs volt a kormányoldal, hogy javasolta a nemzeti csúcsot, és bölcs volt az ellenzék, hogy elfogadta a meghívást; a párbeszédre való készség "magatartáskultúra-váltást" kíván, és ez megtörtént - így értékelte a házigazda Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Glatz Ferenc a szombati nemzeti csúcsértekezletet.A tanácskozást kezdeményező miniszterelnök összegzésében sikeresnek mondta a…
A kormányfő Glatz Ferencet kérte fel a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökének
2008 szeptember 28.   Gondola
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Glatz Ferenc akadémikust kérte fel a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökének, szeptember 26-i hatállyal - közölte a kormányszóvivői iroda az MTI-vel. Glatz Ferenc...
Glatz Ferenc vezeti a nemzeti vidéki hálózatot
2008 szeptember 27.   Infostart
Glatz Ferencet kérte fel a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökének Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Konferencia Európa lelkéről és sokszínűségéről
2008 május 9.   Infostart
Az Európai Unió kulturális sokszínűségének fontosságát hangsúlyozta az Együtt-Sokfélén című konferencián felszólaló Szili Katalin házelnök, Göncz Kinga külügyminiszter és Glatz Ferenc akadémikus pénteken Budapesten az Országházban. Glatz Ferenc kiemelte: egy kis kultúra fenntartása sokkal több pénzt igényel, mint egy nagy kultúráé. Nem lehet a piac mindenható erejében bízni - hangoztatta,…
Kiállítás a festő halálának évfordulóján
2008 február 18.   HírExtra
Glatz Oszkár állandó kiállítását nyitják meg a festőművész halálának 50. évfordulóján, szombaton a Nógrád megyei Bujákon - tájékoztatta az MTI-t a község jegyzője.
Bacsó Péter és Enyedi György kapta a Pro Renovanda Cultura fődíjat
2008 január 12.   Spa Trend Online
Bacsó Péter filmrendező és Enyedi György geográfus, közgazdász kapta az idén a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját; az elismeréseket szombaton adták át Budapesten. A díjátadó ünnepségen Glatz Ferenc köszöntötte a meghívottakat. A kuratórium elnöke a Magyar Tudományos Akadémián mondott köszöntőjében fontosnak mondta, hogy az Európai Unióban megmaradjanak a kis kultúrák, megőrizzék a…

Közélet